Krepi: Beszélgetés reménységeinkkel: Galambos Péter, kétszeres világkupa győztes
Fontosnak tartom, hogy lássa mindenki a magyar evezőssportban manapság is meg-megcsillannak a tehetségek. Így új „cikk-sorozatot” indítok amiben sportágunk jövőjét jelentő személyekkel fogok elbeszélgetni. Eddig sem büszkélkedhetett rossz eredményekkel Galambos Péter, hiszen két U23 vb ezüst és egy egyetemi vb arany van már otthon a vitrinben. De a párevezésben jeleskedő Galambos az idei évig várt a nagy áttörésre. Egypárevezősben kezdte meg a nemzetközi szereplést, ami szépen indult a Müncheni világkupán, és noha tudtuk, hogy nagy küzdő, jó versenyző az előfutamok alatt még nem sejthettük, hogy arannyal tér haza. Majd ezt megismétli Luzernben. Hazaérkezése után, alkalmam nyílt váltani vele pár szót. A fontolgatott esélyeket, és a versenyeket így foglalta össze: „A müncheni vk-t megelőzően nem volt konkrét elképzelésem, hányadik tudok majd lenni. Tekintve, hogy Varga Tamás a Vb-n 5. lett, és én itthon megverem őt; a döntőbe vártam magam. Az, hogy ennyire jól sikerült a kezdés, az meglepett engem is, és az edzőmet is. Már az előfutamok során kirajzolódott, hogy a legjobbak közt vagyok, aztán a döntőben sikerült "varázsolni" és egy jó finissel beelőzni a világbajnokot. Luzernben annyi különbség volt, hogy itt már esélyesként indultam el, és számítottak rám. „
Ezután milyen elvárásokkal, indultál neki a vk sorozat befejező-állomásának? „Mivel a lehető legjobban sült el a bemutatkozás, magasra került a léc. Szerettem volna megint győzni, de tudtam, hogy keményebb mezőny lesz ott Luzernben, ezért maradva az óvatos hozzáállásnál, a dobogót céloztam meg elsősorban”
A pályán, hogyan osztod be az erőd? Van sarkalatos pontja a távnak, ahol megteremted a minél előnyösebb pozíciót, vagy szimplán mindig a maximum van a csapásban? „Ami összességében elmondható a versenyzésemről, az az, hogy úgy tudok közlekedni a pályán, hogy igazából nem emészt fel nagy erőket, így tudok utazni a táv nagy részében, és mikor jön a vége, tudok egyet újítani. Mindemellett a rajt nagyon fontos, és szerencsére fürge tudok lenni az elején is.”
Eddig az ellenfeleid számára, lehet nem voltál ismert. Most, hogy a mezőny élén mutatkoztál be, milyen a viszonyod velük? „Igen, sokaknak új arc voltam, kevesen ismertek. Ám München után Luzernben már éreztem a tekinteteket, gyakran figyeltek engem parton s vízen egyaránt. És éreztem némi tiszteletet a versenytársakban. Ez a tisztelet oda-vissza alapon működik szerintem, függetlenül az eredményektől. A viszonyunk teljesen normális, gyakran erősen hajlik a barátságos irányba, ami így is van jól.”
Az itthoni versenyeken az a jellemző, hogy mindig beleadsz mindent, nincs "csónakázás". Valamikor, esetleg edzéseken, otthon lehet téged gyenge pillanatodban látni? „Természetes, hogy mindenkinek vannak gyenge pillanatai, így nekem is. Az edzés arról is szól, hogy ezeket átvészeljük, kiküszöböljük. Én is igyekszem ezekre, és van, mikor bosszant egy-egy gyengén sikerült edzés.”
Mik a tervek az idei vb-re, és a jövő évre? Marad az egypárevezős, vagy a kvalifikáció a cél dublóban?
„Egyelőre csak az idei év végéig szeretnék tervezni, ezért maradjunk a VB-nél. A többi a jövő zenéje… A VB-n döntőbe szeretnék kerülni, onnan pedig már szabad a pálya.”
Végig gondolva, miben látod a fejlődés útját? Van-e olyan teknikai probléma, ami még kiküszöbölésre vár? „Fejlődési tér továbbra is van, mind technikailag, mind fizikailag. Ami azonban a jövőben nagyobb fejlesztést kíván, az egyértelműen a fizikai része.”
A jó evezősök neveit, már tanuló korosztályban megjegyzik, így a te neved is tudják. Mit tudsz tanácsolni a fiataloknak? „Szóval, hogy az eredmény nem jön magától, kőkeményen meg kell küzdeni érte, és ez a "küzdelem" az edzéseken zajlik. És ennek az elvégzett munkának rendkívül következetesnek kell lennie, nem egy-egy fellángolás, hanem hosszú kitartó munka. A sport erről szól, megvívni a csatákat az elemekkel és haladni a célunk felé.” Köszönöm a válaszokat, és további sok sikert! „Én köszönöm a lehetőséget.”
Úgy vélem mindenkinek csak a javát szolgálta ez a kis szösszenet, következő írásunk központi témája az Országos Bajnokság lesz, majd azután U23as versenyzőinkkel folytatunk beszélgetéseket. Galambos Petinek, pedig reméljük, még sok jó eredményt tartogat az idei év.
|